Az intervenciós kardiológia 25 éve

2018. január 25. - 09:50
Jubileumi tudományos ülésen idézték fel a debreceni intervenciós kardiológia kezdeteit és a fejlődés évtizedeit január 23-án a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján.

A korszerű katéteres eljárásokról szóló tudományos tanácskozáson a Klinikai Központ neves szakemberei számoltak be az elmúlt negyedévszázad és napjaink legfontosabb eredményeiről és a jövő kihívásairól.

- Az intervenciós kardiológia a fejlődési irányaival együtt egy rendkívül meghatározó terület, ezért fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk rá – mondta köszöntőjében Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke.
Hozzátette: a katéteres technikákkal foglalkozó kardiológusok szervezettségüknél és rendszerüknél fogva, mindig is mutatták az utat az egyéb intervenciós területeknek, például az intervenciós radiológiának.

Az első intervenciós beavatkozást, ami egy koszorúér ballonos tágítása volt, Voith László egyetemi docens végezte Debrecenben 1991-ben. A szakember előadásában felidézte az intervenciós kardiológia kialakulását a jogelőd Debreceni Orvostudományi Egyemen. Beszámolójában kiemelte, hogy 1999-ben a debreceni kardiológián végezték az országban a legtöbb katéteres beavatkozást, csaknem ötszázat, ami akkor kiemelkedő eredménynek számított, az országos beavatkozások 25 százalékát jelentette.

A szakterület dinamikus fejlődését jelzi, hogy napjainkban a diagnosztikus szívkatéterezések száma a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján évek óta stabilan 4000 körül van, a terápiás intervenciókból pedig évente megközelítőleg 1500-at végeznek. A fejlődés évtizedeit Édes István idézte fel, aki 2017. november 1-ig, 23 éven át vezette a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikát.


A professzor beszámolt a klinikán sikerrel alkalmazott innovatív eljárásokról, az elmúlt évek meghatározó eredményeiről és a betanulási fázisban lévő, a jövő kardiológiáját meghatározó intervenciós technikákról. Az olyan katéteres beavatkozások, mint a bal oldali pitvari fülcsezárás, az aorta-műbillentyűt katéteren keresztüli beültetése (TAVI-eljárás), a krónikus koszorúér elzáródások kezelése és az első magyarországi ballonos tüdőverőér tágítás a hazai intervenciós kardiológia élvonalába helyezi az intézményt.

Sajtóiroda-MM


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.